mblaq tárhely owo
Annyong haseyo

Cyworld
Gallery
Média

CNBLUE galéria

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mir lebukása

Mir nemrég bevallotta, hogy a számítógépén a háttér nem más mint Nana az After School-ból.
Az
MBC every1’s Idol! Maknae Rebellion című show-ban G.O nagy nevezetést okozott azzal mikor elmondta, hogy Mir-nek régebben voltak valamilyen érzései Nana iránt.
A show-ban pedig pont az After School-al szerepeltek együtt. Itt játszottak egy olyat, hogy felírták, hogy kihez ki illene és Jooyeon partnere G.O lett. Eközben pedig Mir arca vörös lett mikor meglátta a Because of  You című MV-t.
Nana eközben csak nézett és keménynek próbált látszani mintha akkor és ott nem lettek volna érzései.
A show-t február 6-án fogják majd sugározni.

 

2010.07.15.
Az After School-ból Nana Nichkhun-t válaszotta (2PM) annak akit ő szeret a férfi idolok közül.
A Golden Fishery-Radio Star adása alatt 14-én Nana az MC kérdésére ami az volt, hogy mit érez Mir-ről aki a számítógépére az ő képét tette ki. Nana pedig azt válaszolta, hogy nagyon jó, mert ő az első személy aki kimutatja felé az érdeklődését.
már valamikor régebben tettem fel ezt az érdekességet, hogy Mir nagyon szereti Nana-t és a háttere is ő ^w^

 

                                                                

 


Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!